Szabó Magda - Régimódi történet
A könyvespolcomon tele van Szabó Magdával, de cselesen nem egymás mellé helyeztem őket, mert akkor szúrná a szemem mennyi van, amit még nem olvastam. Így elszórtan helyezkednek el. Aztán egy-egy történet elkezd hívogatni: Most én jövök! S mindig, de mindig a legjobbkor hív. A Régimódi történettel is így történt, melyben Szabó Magda családjának, édesanyjának állít emléket. Segítői voltak ebben régi naplók, háztartási füzetek, a szereplők által írt novellák és a rokonok visszaemlékezései.
"Anyámat 1967-ben vesztettem el, azt hittem, sose lesz belőlem ép ember a temetése után. Hogy valahogy talpra álltam, férjemnek köszönöm, aki szokott csöndes estéink egyikén nagyon is felfogott hallgatásomból azzal a szelíd mondattal idézett vissza reális életünkbe: "Rajtad mindig a munka segített, miért nem élsz a magad gyógyszerével? Lenke - mindketten így hívtuk anyámat - mióta élsz, mindig begyógyította minden reális-irreális sebedet. Tündér gyermekének születni nagy áldás, miért nem akarod rögzíteni az emlékét, hogy mások is megismerhessék? Te vagy az egyetlen, aki megteheti és képes erre."
Először is fontos elmondani, hogy a könyv eleje kicsit talán nehezebben olvasható. Az én fejemben is megfordult a gondolat, hogy elmenekülök. Jól tettem, hogy maradtam, mert a kezdeti nehézségek után ez a könyv csodálatos. S mi is ez a nehézség? Magyarország hajdani tiszántúli két vármegyéje: Békés és Hajdú bemutatása és a család megismerése kimerítő tud lenni. Miután megismerjük a környezetet és a családtagokat már sokkal regényesebbé és izgalmasabbá válik az olvasása.
"Eleven szülők árvája voltam" - hallottam tőle sokszor. De miért?"
Részletesebben olvashatjuk az anyai nagyszülők szomorú történetét, s édesanyja, Jablonczay Lenke gyermek- és leánykorát. Azt a leánykort, amelyben Lenke a világháború árnyékában próbál kiteljesedni és békére lelni. Hosszú kutatómunka után tárul elénk ez a régimódi családmese, amely őszinte, bájos és humoros. Elhagyatottság, beteljesületlen szerelem, félresikerült házasságok, mély barátságok, várt és nem annyira várt gyermekek, háború, zene és könyvek. Ez volt számomra a Régimódi történet.
Nem az a szomorú ezen a fényképen, hogy azt rögzítette: oda az ifjúság, hanem hogy azt mutatja, oda a bátorság is már, egy megtört, puffadt, majdnem reménytelen, idő előtt megöregedett férfi néz a lencsébe. Ez az arc már tudja, hogy nincs menekülés, se segítség, az élet a végéhez közeledik, nem sikerült semmi. A huszonkét éves Junior még olyan, hogy szinte leolvasni a képéről, ez a fiú alighanem verseket ír. A negyvenéves arca olyan emberé, akinek már olvasni sincs kedve többé, a rettenetes élet és rettenetes anyja és rettenetes sorsú felesége felemésztette minden erejét, és nincs olyan csoda, amelynek hatására meggörnyedt háta újból kiegyenesedjék.