Roy Jacobsen - A láthatatlanok

'Nincs semmi, ami úgy megfosztaná az embert az erejétől, mint amikor elkezdi megbánni az álmait.'

A láthatatlanok lassan bújik a bőröd alá, de mélyre megy. Ha ráérzel erre a tengeren zötykölődő ritmusra, akkor nem fog elengedni. Ahogy a könyv szereplői küzdelmesen élik életüket Barroy szigetén, te is így haladsz át ezen a regényen. Néha melegedsz a konyhában a téli vihar idején, áfonya lekvárt majszolva, bebújsz anyukád mellé az ágyba melegedni, majd dacolsz a tengerrel hóban-fagyban. Feladni? Arról szó sem lehet. Műveled tovább a földet, éled tovább az életet Így vagyunk hát az élettel, gyorsan fel tudunk nőni, ha muszáj.
S ha egy norvég szigeten élsz, önfenntartó gazdálkodásból tartja el magát a családod, (a legzordabb időjárásnak is kitéve) akkor talán soha nem is vagy gyerek, felnőttnek születsz.
Jacobsen úgy ír, hogy órákig tudnám még olvasni a sziget körüli munkák részletes leírását. Igen még a móló, a víztárazó építését, vagy kútfúrás nehézségeit is.
Köszönöm, hogy folytatásra biztattatok!